Nincs megjeleníthető tartalom

A böngészési élmény fokozása, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk.
A tájékoztatót ide kattintva elérheti: Adatkezelési tájékoztató

A kerti hulladék nyílt téri égetése

Közszolgálati hír

Az égetést telken belül kell végezni, közterületet e célra igénybe venni tilos.

Sóly:

A kerti hulladék nyílt téri égetése szerdán és szombaton 09 - 19 óra között - kivéve az ünnepnapokat - megengedett.

Hajmáskér:

5.§ (1) A kerti hulladék nyílt téri égetése vasárnap és ünnepnap kivételével 09 - 19 óra között megengedett.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt időpontban sem végezhető égetés a település területére is érvényes, központilag elrendelt tűzgyújtási tilalom ideje alatt.

Az avar és kerti hulladék égetése kizárólag szélcsendes időben, a tűzvédelmi szabályok szigorú betartásával, nagykorú személy folyamatos felügyelete mellett, az égetendő kerti hulladék száraz állapotában, a környezet, illetve a környezetben élő lakók zavarása nélkül végezhető.

(5) Nagy mennyiségű füstöt termelő nedves kerti hulladék égetése tilos.

(6) Az égetés során a helyben (telken belül, illetve azt határoló közterületen) keletkezett avar és kerti hulladék semmisíthető meg. Az égetés folyamatának gyorsítására éghető folyadék (pl.: benzin, gázolaj stb.) légszennyező, vagy bűzös segédanyag nem használható.

(7) Az égetést telken belül kell végezni, közterületet e célra igénybe venni tilos.

(8) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat kommunális, ipari eredetű, vagy veszélyes hulladékot (pl.: gumit, műanyagot, vegyszert, festéket, vagy ezek maradékait.)

 

 

Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal